Olykor még a Hősnőknek is szükségük van az oldalukon egy Hősre egy Superman-re aki kiemeli őket a mélyből s ragyogóvá teszik őket mint egy csillagot... az én Hősöm is ilyen, felemelt a szakadékból s azóta is vele szárnyalok a magasban, a szivárvány tetején...

,,A szerelmed felemel mint a hélium... bármi rossz is ér, bármilyen rossz napom is van, Te mindig ott vagy velem s mindig megnevettetsz, megmosolyogtatsz... Ahogy rám nézel azzal a boldogsággal, azzal a szerelemmel teli tekintettel egyből tudom, hogy Te vagy a Hősöm, a törékeny virágszálam védelmezője..."

Igen lányok ez az az érzés ami tetőtől-talpig eltölti a szívünket,  ami minden egyes nap újabb s újabb erőt ad ahhoz, hogy a legjobbat hozzuk ki magunkból , mert van kiért s miért élni s igazán szívből mosolyogni arra aki ezt mind kihozza belőlünk... minden érzésemben, gondolatomban, lélegzetemben benne van, az életem része, a részemmé vált s az is marad örökre, mert Ő felemelt a szerelmével mint a Hélium...

Régimódi, konzervatív dolog lenne az ha valaki a mai világban tényleges elvárások, drága megfizethetetlen cselekedetek nélkül is képes lenne szerelembe esni, mint régen a régi világban...ahogy a szüleink s nagyszüleink is szerelmesek lettek? ( Elgondolkodtató kérdés ez, melyet egy hozzám közel álló, viszont a másik nemet képviselő személlyel vitattunk meg hosszasan...)

Fiatal vagyok az a 21 év amit a világban már lekoptattam arra utalna a társadalmi többségnek, hogy én még semmit sem éltem meg, én még nem tudhatom ezeket....

Számomra mégis megdöbbentő mennyire elkorcsosult, eltorzult lett a mai társadalom, többek között a mai fiatal társadalom...mind ambíció, mind magánélet, mind a szerelmi kapcsolatok terén... Életcél nincs, a szerelem csak anyagi, rangi s haszoni alapokon működik a legtöbbeknél... 

Számtalanszor jártam én is úgy, hogy csalódtam, átvertek, pofára estem, túl hamar éreztem többet a kelleténél s így szépen lassan feladattam a reményt arra, hogy megtalálhatom azt a személyt, azt a pasit aki a Mr.Tökély lehet az életemben. Elvesztettem a bizalmat a férfi társadalom irányába s így annak sem adtam esélyt aki megérdemelhette volna mert nem, hogy magamban de másban sem tudtam megbízni, esélyt adni arra, hogy megmutassa Ő más lehet mint az eddigi átlag többlet....

Egy teljes szingli év kellett ahhoz, hogy rájöjjek arra, addig nem fog elsétálni ( vagy még egyszer elsétálni ) előttem az a személy, az a bizonyos Mr.Tökély amíg magammal sem tisztázom le a dolgokat amíg nem találom meg a saját kis idillemet a saját kis boldogságomat... Természetesen ez nem egy napba tellett és nem kevés szenvedésbe is került viszont ennek gyümölcse az lett, hogy ha van párom, ha nincs az életem akkor is tökéletes és Ő csak még szebbé és még tökéletesebbé teheti ha csatlakozik...

De ez a másik oldalról is hasonló számos olyan személy van a környezetemben aki a másik nem oldalát erősíti és ugyanilyen dilemmákkal küzd... tehát lehetsz lány, lehetsz fiú nem szégyen az ha hasonlóképpen gondolkodsz s tényleg csak azért szeretsz tiszta szívből valakit mert megfog azzal amilyennek megismered... Ez nem szégyen ez pont, hogy gyönyörű, ha képes vagy elvárások, feltételek nélkül pusztán csak szeretni...

S természetesen ez velem is így lett belépett az életembe Mr.Tökély s azóta is csak még szebbé, emlékezetesebbé teszi minden percét a nappalaimnak s éjjeleimnek, mert, hogy neki én vagyok a tökéletes s ez fordítva is így van... tudom vele végre teljesen tökéletes a kis életem, főleg mert vele oszthatom meg...

Visszahozta a reményt a szívembe, s újra hiszem, hogy van még igaz szerelem!

Mert nekem Ő a Mr.Tökély... a Carrie Bradshaw féle Mr.Big!!!!

Milliónyi kilométert is mennék érte csak hogy vele lehessek csak, hogy megölelhessem, hogy a fülébe súgjam mennyire szeretem...

Szárnyalok az életben, fenn vagyok a magasban, élvezem az életet míg meg nem halok, mert velem van mert minden egyes pillanat mit átélhetek vele egy új löket egy újabb erő arra, hogy tudjam vele élvezem az életet míg világ a világ...

Kiengedtem az ujjaim közül, hogy hagyhattam ezt? Új irányt vettem, új utakra tértem, levágtam a kanyarokat, hogy megtaláljam, hogy mellettem lehessen, hogy együtt éljük át a pillanatot fent az élet csúcsán...

A végtelenségbe is elsétálnék, csak hogy lássam a mosolyát, a tekintetét. Szükségem van rá itt mellettem, hogy vele élvezhessem az életet, hogy együtt legyőzhessünk mindent!

Minden kétségem minden démonom elűzte s mint a szél vadul s szenvedélyesen suhanunk az monoton világban, átéljük minden egyes lépését minden egyes sikerét, bukását s olykor elesünk, elbukunk, de mindig felállunk és harcolunk azért hogy éljük a pillanatot, az életet együtt...

Úgy érzem, ez valami igazi, valami valódi ami úgy tökéletes ahogy van a jóval a rosszal együtt mert ilyen az igazi szerelem egyszer fent s egyszer lent is kell lenni, de együtt...

Most tökéletes most pont jó, minden egyenesben minden sikerben s rózsaszínben... kell nekem, kell itt mellettem, hogy együtt élvezzük az életet, hogy együtt éljünk meg mindent míg meg nem halunk... 

Elengedsz a fény felé? Hangzott el a kérdés míg sétáltunk a sötét éjszakában...S te azt mondtad NEM... nem most s nem nélküled! De már réges rég a fényben vagyok, nem elengedtél hanem magadhoz húztál, befogadtál mert az a fény Te vagy! A megnyugvás, az öröm, a lehetetlen lehetségessége, a tökéletesség ez mind Te vagy! 

Ahogy rám mosolyogsz, ahogy minden bolondságomban benne vagy, rám nézel s megérintesz, rám nézel s tudom mellettem vagy, velem vagy... eggyek vagyunk.

Ez az idei nyár annyi mindent adott nekem emlékek, pillanatok sokaságát, érzelmek kiteljesedését, az igazi önfeledt mosolyt, nevetést... és Téged. Téged kinek sikerült megtáncoltatnia úgy s olyan érzelmekkel mint a Dirty Dancing-ben, igazi túlfűtött érzelmekkel teljesen eggyé váltunk s ezt a pillanatot soha nem veheti el tőlem senki sem! 

Egyedül álltam a sötétben s egyszer csak megjelent egy fény, egy lámpa fény dübörgő hanggal s Te újra az életembe kanyarodtál ... Féltem milyen lesz majd újra látni, újra a szemedbe nézni s újra megérinteni. Rettegtem a saját érzéseimtől úgy mint akkor annak idején, de tudom már, hogy mit akarok s nem félek már magamtól!

El kellett mellettem sétálnod kétszer ahhoz, hogy rájöjjek többet jelentesz mint hittem,  tudtam, hogy ha most elszúrom a saját balgaságom miatt akkor olyat veszítek el ami számomra sokkal többet jelent...Téged... hisz a másik felem lettél... 

Beültem melléd az akkor frissen vásárolt BMW-be, abba ami az egyik álmod volt... s akkor még nem sejtettem csak reméltem, hogy még százszor, ezerszer s végtelenszer ülhetek így melletted mint akkor... ezzel el is kezdődött a közös utunk, a közös álmok s a milliónyi közös emlék amiket összegyűjtöttünk együtt minden egyes pillanatban amit veled élhettem át és élhetek át mert mellettem vagy.

Elcsavartam a fejed s elloptam a szíved minden egyes mosollyal, érzéki csókkal egyre s egyre közelebb húzlak magamhoz. Amikor hiányzol csak felelevenítem mind azt amit veled éltem át eddig s csak egyre jobban közel érezlek magamhoz, ez a vonzás, ez az érzés felbecsülhetetlen s felejthetetlen.

Elcsavartad a fejem, elloptad a szívem s elvesztem a szemeidben, abban huncut mosolyodban, elraboltál s olyan szorosan ölelsz, hogy nem félek már...

Talán jobban akarlak mint kellene? Többet érzek irántad mint hinnéd... Sodródom az árral, az érzelmek árjával s közben folyt, szorít a szerelem, az érzések, a gondolatok, hogy jól cselekszem e vagy hogy hol hibázom el...

Minden lépés amit megteszek, minden pillanat mit megélek ott vagy benne, látom az arcod, a mosolyod, a tekinteted... felejthetetlen... minden pillanatban rád gondolok, minden pillanatot veled akarok tölteni... érezni az illatod, a szív dobbanásod, a legédesebb csókod, bárhová megyek mindig te jársz a fejemben... felejthetetlen...

Jobban akarlak mint gondolnád... most úgy érzem távolodsz tőlem s nem tudom miért? Mondd tényleg úgy érzel mint én, tényleg szeretsz s te is ezt érzed mint én?... Ugye tényleg igazi a rózsaszín köd mely körülöttem lebeg s magába szív? 

Itt vagyok most nélküled és csak arra vágyom, hogy velem legyél... szeretlek így engedlek... szeretlek mert megbabonázol... hiányzol mert a részem vagy... hiányzol mert nélküled álmodni nem tudok... bár értenél, bár tudnád milyen... lehet sosem fogsz megérteni s csak azt gondolod, hogy megint csak egy hiszti, de nem, ez csak én vagyok ilyen vagyok túl érzelmes s komplikált... Bár vinnél magaddal s megmutatnád milyen is vagy, mi az ami érdekel mert ami téged érdekel az engem is...  tudom, hogy fontos vagyok neked de ezt mégsem mindig érzem... bennem van a hiba túlságosan szeretlek...

Mi folyik köztünk? Ez a szerelem? Mi ez a fojtó sötétség mely egyre mélyebbre húz? 

Őrült a világ, bolond lány vagyok s fáj, hogy nem érzem, nem érzem az érzéseid miért van ez? Rohan a világ, de mi miért állunk? Nem éljük át a pillanatot, hol vannak az élmények, a közös érdeklődések?

Itt maradtam az éjszakában s beengedtem a sötétséget , forognak a gondolataim... vajon ez valóság vagy csak álom, sötét van itt maradtam a csendben a rohadt csendben s nem talállak téged, nem tudom mit tehetnék vagy nem tehetnék... túl sokat adtam? Túlságosan akarlak? ( Lehet ez a baj...) 

Bár értenél, s bár átéreznéd...  bár büszke lennél rám, hogy igen ez az én csajom...

Te vagy a mindenem az én barna hercegem ezüst lovon, a nappalom s az éjszakám, szeretlek úgy ahogy vagy mindenen át!

Valamilyen furcsa módon úgy érezzük, hogy valaki vagy valami ellen mindig harcolni kell... elvek, érzésék, erkölcsök, szeretet, hitek, barátságok, család, belső szépség...Nem hogy pár év múlva már most lassan nevetségesek lesznek...

A gondolkodásod, az élet stílusod, a kinézeted, az érzéseid, a viselkedésed, a bőrszíned, az irányultságod annyira mindegy...már az első 5 percben eldől mit gondolnak rólad...tehetsz bármit az ítélkezés megmarad.

S ami fontossá válik az a külsőség, a pénz, a hatalom, az ego és a féktelenség... 

Az éjszaka sötét s a nappalok is lassan azzá válnak elveszik a hit s a remény az érzések, mely mindenkinek az erőt adja a mindennapi élethez...s ha egyszer kialszanak a fények vége mindennek...

A remény az ami segít átvészelni a nehéz időszakot, ami mosolyt adhat, ami erőt ad a felkeléshez a földről, s olykor magabiztosságot nyújt...

Sosem adhatjuk fel azt amiért minden reggel felkelünk, úgy kell élnünk az életünk, hogy minden pillanata egy emlék legyen akár derűs, akár bánatos, akár bármilyen a lényeg, hogy megéljük a pillanatot s meghatározza az életünket...

Hisz ettől vagyunk azok akik igazán vagyunk!!!

Azt hiszem szabályokra van szükséged ahhoz, hogy magad mellett tarts, úgy gondolod nem ismerlek, de ez nem így van, ismerlek. 

Mondhatnám azt amit hallani akarnál, tehetném azt amit te akarnál, de nem, ez nem én vagyok...Nem akarom visszatartani azt amit gondolok, azt amit érzek és nem akarok az "igen lány" lenni...

Az életed a pofátlanság, a komolytalanság, az elkötelezőtlenség, s közben mégis szabályokat állítasz fel...szerinted a magánélet sikeressége a szabályok közti ingázás, azoknak megfelelése? 

Félsz elém állni és magabiztos határozottsággal kimondani azt, hogy mit érzel? 

Semmivel sem vagytok ti pasik különbek mint mi nők...ugyanúgy lexikon kellene hozzátok is mint hozzánk... eljátszátok a a határozott, karakán magabiztos, tökély hőst közben pedig egy ilyen kis lépéssel nem birkóztok meg...hová lett a régi világ, az udvarlás...?

Egy viszont biztos, állíthatsz fel szabályokat, belém folythatod a szót, piszkálhatsz de soha nem leszek az "igen lány"-od...

Elmondta mit akar...lefektette a szabályait...de mégis úgy érzem neki ez csak egy játék. De tetszik ez a játék...Nem tudok eligazodni a helyzeten, a dolgokon, a történteken, és a történéseken...

Direkt húzza az agyam, játszadozik, piszkál, az egoizmus magas szintjét képviseli és olykor szégyentelenül pofátlan tud lenni, jó szó ritkán hagyja el a száját viszont tud olyat amit más még nálam nem nagy sikerrel ért el... érzékien s mégis szenvedélyesen akkor amikor kell. És persze ott van az a kaján kis vigyor a szája sarkában amelyet mindig elővesz akkor ha tudja nálam okosabb, már pedig nyilván tapasztaltabb mint én hisz idősebb és ő ezt előszeretettel ki is használja... sokszor ez bántó érzés, de valamiért mégis vonz hogy vele legyek, hogy érezzem.

De jó akkor legyen így, játszunk, játszadozzunk csak a szabályok is megállják a helyüket amiket lefektetett. Fiatal vagyok, de tudok én is pimaszul játszani majd megismer és megtudja mibe is kezdett bele újra mert újrakezdte, folytatni akarta különben nem keresett volna meg akkor este...

Csak tudnám azt amit még mindig nem tudok, hogy mégis  mit akar? Egymás játékszereit vagy valami mást? De egy a lényeg, hogy tetszik ez a játék nem is kicsit, kíváncsi vagyok mi forr ki ebből az egészből, hogy mi lesz a vége...

Mint a könyvben mely pár nap alatt hatalmába kerített csűrcsavaros történetével, olyan lett az életem is egyik pillanatról a másikra...

Határozott válaszok, szabályok, költői kérdések, szembesített igazság és a szemében látott kicsiny kis remény szikrája arra, hogy ő még nem adta fel...akarja még ezt...

Lehet  csak én érzem így de tényleg olyan mintha a leírt sorok tömkelege egy regénybe rejtve az életem párhuzamos mása lenne...

Számos kudarc és megpróbáltatás után itt az újév az új lehetőség és önmagam megtalálásának célmezőnye. Örülök, hogy hátrahagyhatom az elmúlt évet és új lappal új célokkal és újonnan megnőtt magabiztossággal nézhetek szembe a következő évvel... De azért voltak jó pillanatok is főleg az utolsók a 2017-es évben. Az év utolsó bulija olyan fura volt s végül pedig oly álomszerű...ott volt az éjszakában, a tömegben, távol s mégis közel. A mostani pillanatig is még mindig álomszerű az a beszélgetés kint a hideg december éjszakában a sercegő cigaretta füstölgése mellett. Határozott és céltudatos volt, tudta mit akar és ezt fel is vázolta nekem... folyamatosan azt hajtogatta fiatal vagyok ő meg nem...De ha őt ez ennyire zavarja akkor miért tért vissza oda ahol abbahagytuk? Mi az ami miatt még mindig érdeklem, izgatom a fantáziáját? Erre még most sem kaptam választ... És a legfurcsább fordulat, hogy engem is érdekel és izgat, van benne valami ami vonz ami hozzáhúz...ellöktem, taszítottam magamtól mert úgy éreztem, hogy csak egynek tart a sok közül de lehet mégsem... annyi minden meg tud változni egy beszélgetés vagy csak egy cselekedet során, hogy bele sem tudunk gondolni. Felnéztem rá, szerettem akkor is amikor nem ismertem mert a munkássága mindig mosolyt csalt az arcomra, és amikor megismertem belehabarodtam abba az emberbe aki valójában is, abba a valakibe aki felnyitotta a szememet a világgal kapcsolatban és tetszett, hogy egy olyan dolog miatt lett rám kíváncsi ami nem sok mindenkit foglalkoztat téged pedig mégis megfogott.

Kíváncsi vagyok vajon ezt is látja e...?