Van az a pillanat amikor annyira tehetetlenek s annyira elkeseredettek vagyunk azért mert nem jó amit teszünk vagy gondolunk, hogy hülyeségeket csinálunk... S ilyenkor a régi sebek, a régi hegek előtérbe kerülnek s újból felszakadnak hiába is ellenkezünk.

Van az a pillanat amikor tehetetlenségünkben olyan szavakat mondunk ki, amelyeket egyáltalán nem akarnánk, de mégis a sebzett lelkünk vagy a számunkra lévő igazságtalanság hozza ki. S ezeket már nem tudjuk visszavonni, akármennyire is szeretnénk... s lehet hogy ezek miatt elromlik teljesen minden... az irántunk érzett szeretet, szerelem meggyengül s ezért mi vagyunk a hibásak, mert az indulat szólal meg a józanész helyett...

,, Lehet, hogy elcsesztem teljesen s lehet örökre... Lehet arra vagyok ítélve, hogy egyedül legyek... Lehet a sors, a karma dolgozik... Most itt könnyek közt, próbálom megtalálni az utat, hogy jó legyek, hogy ne csesszem el."

,,Azt hittem többet nem lehetek már igazán szerelmes, hogy többet már nem fogom érezni a pillangókat, hogy nem fogom érezni azt a ragyogást mint ahogy a filmekben is van. De jöttél Te és megmutattad, hogy lehet még igazán szeretve lenni. Én pedig annyira beléd szerettem, hogy mindent is tökéletesnek akartam, magamat, az otthonunkat, a mindenünket is... S ezzel csesztem el, mert túl maximalista vagyok, mert túl érzelmes vagyok, mert a szívemre veszek mindent, mert neked csak is a legjobbat akartam, mert Te voltál - vagy - s leszel az akit igazán szerettem, szeretek és szeretni fogok... "

Sokszor hibázunk az életben, sokszor teszünk vagy mondunk olyat, amit nem kellene s sokszor nem mondjuk ki azokat amiket kellene. Azt szokták mondani, hogy az ember a hibáiból tanul... Hát nem tudom nekem milyen leckét kellene megtanulnom mert még mindig ugyanazokat a hibákat követem el mint eddig az életem során...

,, Lehet segítségre van szükségem, lehet kell egy fény az alagút közepén, hogy megtaláljam a végéhez vezető fényt... Nem találom a megoldást, hogy hogyan legyek jó és ez fáj..."

Annyira megcsócsált már az élet minket, kidobott, vert, eldobott, átcseszett s mégis itt vagyunk s keressük a boldogságunkat, én benned megtaláltam, én szerelmes lettem beléd annyira mint még sose s most félő, hogy mindent elrontottam, mert olyat mondtam amit nem kellett volna... S most itt ülök egyedül sírva és keresem a megoldást, hogy a szívem ne szakadjon meg még ennél is jobban, hogy ne veszítsem el azt, aki megmutatta, hogy létezik még igaz szerelem. Mert ami köztünk volt - van az más, ez nem csak egy fellángolás, ez nem csak egy szerelem ez annál sokkal több s remélem sokáig fogod  fogni még a kezem és karjaidba zárni... Olyan vagy nekem mint egy legális heroin... 

(,,Lehet, hogy magamra maradok ezek után s lehet mindenkit eltaszítok mert félek önmagam lenni s mert félek teret engedni annak, hogy elfogadjam nem kell mindent egyedül megoldanom már...")