Felébredni egy álomból??... egy olyan álomból mely mindennél szebb sőt gyönyörűbb?? Mely sajnos visszahoz a valóságba, a komor szürkeségbe... Igen van ilyen s milyen szörnyű is ez....

Minden egyes nap mit nélküle töltök olyan mintha az álomvilágból a valóságba taszítanának... s ez a valóság oly szörnyű, oly nehéz, olyan mintha elvesztettem volna pedig nem mert velem van, az enyém, én pedig az Övé.

Mégis azt várom, hogy visszatérhessek a kis világomba ahol minden tökéletes mert átölel, mert megcsókol, mert egyszerűen csak velem van még ha csak alszik is mellettem... ennél több nem is kell...

Minden pillanatban Ő jár a gondolatomban mikor a távolság már felőrlően sok... s csak arra gondolok, hogy mikor álomra csukom szemeim akkor majd újra velem lesz...bár minden nap, minden pillanat egy álom lenne... bolond vagyok hisz az is mert vele lehetek. Megmutatta, hogy létezik még az az igazi szerelem s minden egyes éjszaka, s minden egyes nappal vele élem ezt át újra és újra...a szerelembe esést, az imádatot, az álmodást.

Mikor távol vagyunk egymástól olyan mintha nem is lenne, mintha még mindig egyedül járnám az utam, de ez nem így van mert itt vagyunk egymásnak. De nélküle egy nap örökkévalóságnak tűnik viszont mellette egy gyönyörű álom mit újra és újra visszajátszok mikor messze van tőlem.

Csak azt kívánom, hogy minden pillanatomat álmodhassam, hogy szerelembe eshessek minden egyes pillanatban és hogy ezt az Ő oldalán élhessem át a zord világ piciny kis tökéletességében.